2013. április 27., szombat

Kincsvadászat a nagyinál 1.

Kincsvadászat a nagyinál címmel indítok egy új posztsorozatot. Amelynek célja, hogy bemutassam milyen értékek lapulnak a otthon amiről nem is gondolnánk elsőre, hogy azok. A sorozat ötletét egy eset inspirálta, ami a napokban történt. A parasztházunkból kiköltöző albérlők barbársága, amellyel egy kölcsön adott ónémet ruhásszekrényt tönkretettek. Szerencsére a párja túlélte, de a másik sorsa még kétséges. Szerencsétlen szekrény agyon van szögelve, filctollazva, az ajtaja összetörve. Arról már nem is beszélve, hogy eredeti állapotában 50-60 ezer forintot ért. Ezért remélem, hogy akik majd ezt olvassák rádöbbenek a tárgyak valódi értékére és jobban vigyáznak majd rájuk, és ha nincs rá szükségük inkább adják el valakinek akinek szüksége van rá.
Az első választásom a Thonet márkára esett, amelynek darabjaival gyakran találkozhatunk. A céget Michael Thonet (1796-1871) osztrák asztalosmester hozta létre, aki a modern gyártásvezetés és formatervezés előfutára volt.
Forradalmian új találmánya a hajlított fából készült bútorok készítése volt. Az első székek kávéházak részére készültek, de  a népszerűségnek köszönhetően később már szinte mindenféle bútort készítettek.
Thonet találmánya nyomán születtek meg a 20. századi hajlított csőbútorok is. A cég a mai napig működik, közel 200 éves.
Gondolom mindenki ráismer egy-egy darabra. Véleményem szerint a jó állapotú darabokat érdemes eredeti kinézetükben megőrizni, de a kopottabbak egy szép festékkel feldobva kelhetnek életre, akár a mi házunkban is. Örök darabok ugye? Ha venni vagy eladni szeretnél érdemes az online piactereken szétnézni, különösen a Galéria Savarián, ahol kifejezetten régiségek adás-vétele történik.

 photo Viraacutegosalaacuteiacuteraacutes_zpsc1dc7edf.png

2013. április 21., vasárnap

A mi kertünkbe is megérkezett a tavasz

Japánban már megkezdődött cseresznyevirág ünnep (sakura). A vonatok lassabban közlekednek, hogy az utazók megfigyelhessék a virágzást. Nálunk idén késve indult a tavasz, de szerencsére hozzánk is beköszöntött már. Sajnos mi európai emberek elsétálunk a természet csodái mellett, pedig nem ártana nekünk is gyönyörködni bennük.

A mi kertünkbe is megérkezett a tavasz. A képeken rózsaszín és fehér virágban pompáznak a gyümölcsfáink. Reméljük sok lédús gyümölcsben lesz részünk idén.





Élvezzétek ki ezt a gyönyörű vasárnapi időt!
 photo Viraacutegosalaacuteiacuteraacutes_zpsc1dc7edf.png

2013. április 20., szombat

Inspiráló színpaletták

Nem olyan régen bukkantam egy oldalra, ahol fénykép alapján készítenek színpalettát. Nekem nagyon tetszenek és szerintem a mindennapi életben is inspiráló lehet, akár egy szobaátalakításnál, akár egy ruhaszett kiválasztásánál vagy egyszerűen "cukorka" a szemeknek.  Nem is gondolnánk, hogy egymástól ennyire különböző színek, mennyire harmonikusakk. Az oldalon témák alapján, illetve színek alapján kereshetünk ki palettákat.

















 photo Viraacutegosalaacuteiacuteraacutes_zpsc1dc7edf.png

2013. április 17., szerda

Szín és hangulat - Fehér

Egy kis szünetet hagyva, de folytatom a színekről készített sorozatot. A színeknek ugyanis meghatározó szerepe van a közérzetünkre, tehát megválasztásukra is időt kell szánni. A fehér a fény, a tisztaság és a béke színe.
A fehér az összes létező színhez illik. Ezért előszeretettel használják más színekkel kombinálva is. Ha a fehéret választjuk bútoraink színének, akkor megkönnyítjük a későbbiekben falszín kiválasztását is.
A kis tereket optikailag nagyítja, a sötét helységekben pedig visszaveri a fényt ezért világosít rajtuk.
A túl sok fehér használata kórházi hatású lehet, ezért érdemes színes kiegészítőkkel együtt alkalmazni. Mindemellett eleganciát sugall.
Színes falak esetén is jól mutat a fehér plafon, ami levegősség érzetét kelti a szobában.
Talán az egyetlen helyiség, ahová nagy mennyiségben nem ajánlott az a gyerekszoba. Egyrészt takarítás szempontjából kényes szín, másrészt a gyerekek szeretik a színeket.
 photo Viraacutegosalaacuteiacuteraacutes_zpsc1dc7edf.png

2013. április 12., péntek

Répás süti narancsos tejföllel nyakon öntve

Ma kaptam készhez a Sütivarázs második számát, amihez egy téglalap alakú szilikon formát adtak. Ki is kellett próbálnom. Már egy ideje tervezem, hogy csinálok egy répás sütit, amit ma meg is sütöttem

Az interneten keresgéltem recept után, de nem tetszett egyik sem igazán és nem volt itthon minden alapanyag sem, így kitaláltam egy olcsóbb saját receptet. A családomnak is nagyon tetszett, ezért merem veletek megosztani. Lehet, hogy a képeken annyira nem guszta, de puha tésztája van. Az öntettel együtt pedig isteni.

Hozzávalók:
100 g vaj
1 tojás
150 g cukor
250 g liszt
1 csomag sütőpor
1 teáskanál őrölt szegfűszeg
2-3 dl tej
2-3 teáskanál mazsola
100 g reszelt répa/ zacskós répacsík

2 dl tejföl
2 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 narancs reszelt héja
1 evőkanál narancslé

Elkészítés:
A tojást cukorral felverjük. Hozzáadjuk a vajat, a lisztet, a sütőport, a szegfűszeget a sütőport és a tejet, majd turmixgéppel alaposan összedolgozzuk. Belerakjuk a mazsolát, majd a répát és kanállal összekeverjük. A tésztát beleöntjük a szilikon vagy kivajazott formába és közepes fokozaton körülbelül 1 órán át sütjük.

Amíg sül a tészta, addig megcsináljuk hozzá az öntetet. A tejfölt cukorral, vaníliás cukorral kikeverjük. Belereszeljük a narancs héját és belefacsarjuk a levét. Miután összekevertük hűtőbe rakjuk. Ha sok öntettel szeretjük, akkor csinálhatunk hozzá nagyobb adagot is.

A tésztát tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt, felszeleteljük és az öntettel leöntve fogyasztjuk. Na jó, mi még azt sem tudtuk kivárni, hogy kihűljön. :)
 photo Viraacutegosalaacuteiacuteraacutes_zpsc1dc7edf.png